Hírek

Az SZPK is közelebb került a Final Four-hoz
2020. 02. 10.

 Ismét két magyar csapat is Final Four-t érő helyen áll

 Szombaton este Komáromban rendeztek magyar IFL rangadót: a bajnoki címvédő Phoenix Fireball látogatott az SZPK otthonába. A presztízs mellett a négyes döntő is a csapatok célkeresztjében szerepelt. A fővárosiak már a harmadik percben megszerezték a vezetést, ám Benkei László gyorsan válaszolt is erre. A Fireball továbbra is lendületben maradt és Rési Tamás góljának köszönhetően előnnyel pihenhettek a tűzmadarak (1:2). A második felvonásban igazán szoros csata alakult ki: mindkét oldalon akadt dolga a védelemnek, de az eredmény sokáig nem változott. A 33. percben viszont pontosan célzott Molnár András: ismét egál (2:2). A közönség által is tüzelt komáromiak lendületbe jöttek és a 38. percben ez góllá is érett: Pfneiszli Péter szerezte meg a vezetést (3:2). Izgalmas zárásra volt kilátás és a hangulatot csak tetézte, hogy a 43. percben ismét egyenlő lett az eredmény: Rácz Domokos használt ki egy emberelőnyt. A hajrában viszont megint a hazaiak domináltak, ami a győzelmet is jelentette számukra: az 54. percben ismét Molnár András volt eredményes, majd Kiss János is betalált, a gólokat pedig az SZPK 9-ese, Molnár zárta.
 
Győzelmével a negyedik helyre lépett a komáromi legénység: a hátralévő két mérkőzést a bécsiekkel vívják Szuri Zoltánék. A mostani számítások alapján érdemes biztosra menniük az erődvárosiaknak: oda-vissza le kell győzni a császárvárosiakat. A Phoenix helyzete ennél még mindig könnyebb: a tűzmadarak már csak Magyarországon lépnek pályára az alapszakaszban (Dunai Krokodilok idegenben, Bécs otthon) és a két találkozóból elég egyet abszolválni ahhoz, hogy biztossá váljon a villachi Final Four.

SZPK-DESEF Komárom – Phoenix Fireball 6:3 (1:2, 2:0, 3:1)