Hírek

Dunai Krokodilok arany a Salming OB1-ben
2017. 05. 25.

Az SZPK Komáromnak be kellett érnie a második hellyel.

Az alapszakasz végével négy együttes jutott tovább a rájátszásba, az 5-9. helyezettek pedig a Ligakupában folytatták. A 18 forduló után első helyen végzett Phoenix Fireball a negyedik Dunai Krokodilokkal elődöntőzött, a másik ágon az SZPK Komárom az IBK Cartoon Heroes-Kinizsi csapatával került szembe. A két győzelemig tartó párharcok során kisebb meglepetésre a Krokodilok legyőzték a címvédőt (2-1), ellenfelük a CH-t 2-0-val búcsúztató SZPK lett.
 
Ezek után a harmadik helyért a két vesztes csapat lépett pályára, a papírforma egyértelmú Phoenix sikert mutatott, de az IBK-soknak sikerült három mérkőzésre "menteni" a sorozatot, mivel a második játéknapon legyőzték a Fireball gárdáját. A mindent eldöntő találkozón a hazai pályán szereplő Phoenix hat gólos győzelmet aratott, így bár a címvédés nem sikerült, de a dobogóra felfértek.
 
A döntőben az ősi rivális Dunai Krokodilok és az SZPK Komárom léptek pályára. Szombaton az erődvárosban, másnap Érden. Zsúfolásig telt a komáromi városi sportcsarnok az első mérkőzésre, ahol 60 perc alatt nem született döntés (5-5), hosszabbításra került sor. A ráadás a vendég együttes aranygólját hozta, így előnnyel készülhettek a másnapi, hazai mérkőzésre. Az érdi találkozó ismét szép számú néző előtt kezdődött el, ahol a hazaiak három gólos előnyre tettek szert már az elején, amiből a végére kettőt sikerült megtartaniuk, így ők emelhették a magasba a kupát.
 
Salming OB1 2016-2017 végeredmény
1. Dunai Krokodilok
2. SZPK Komárom
3. Phoenix Fireball
4. IBK Cartoon Heroes-Kinizsi
5. SZPK Komárom "B"
6. Ares HC
7. Phoenix Wizards
8. Neumann Wombats
9. Origo SE