Hírek

Érvényesítették a papírformát a norvégok
2024. 02. 04.

Nem sikerült kiharcolnia a vb-részvételt férfiválogatottunknak, Norvégia ugyanis esélyeshez méltó játékkal fölényesen győzött a sorsdöntő mérkőzésen, de Csordás Tamás együttese így is büszke lehet lengyelországi teljesítményére.

Szép volt, fiúk!
 
Vereség után ritkán kezdünk így összefoglalót, de a magyar férfi floorball-válogatott annak ellenére megérdemel minden elismerést, hogy a világbajnoki selejtezőtorna utolsó mérkőzésén kikapott Norvégiától, így nem jutott ki a malmöi vb-re. Elvégre már ahhoz is bravúr kellett, hogy egyáltalán play-offot játszhasson Csordás Tamás együttese, amely a harmadik harmad közepén még kétgólos hátrányban volt, ehhez képest kettővel nyert Ausztria ellen.
 
Ha a szombati sikert bravúrnak tituláltuk, a vasárnapi egyenesen csoda lett volna: a norvégok a közvetlen világelithez tartoznak, a briteknek ütött 26 góljuk magáért beszélt, no meg az is, hogy úgy kerültek a rájátszásba, hogy a csoportkörben veretlenek maradtak. Ilyen előzmények után inkább álom, mintsem reális cél lehetett a kijutás, de aki azt gondolta, hogy feltett kézzel lépnek pályára a mieink, nagyot tévedett. Ahogy az első három mérkőzésén, ezúttal is küzdött, hajtott a csapat, a sorozatterhelés ellenére senki sem foglalkozott a fáradtsággal. A norvégok viszont bizonyították, hogy miért is jegyzik őket magasan, a küzdelmes, de lendületes első hét perc után alig négy minutum leforgása alatt ütöttek öt gólt. A magyar válogatottnak is voltak helyzetei, a harmad elején Fredrik Carls, a végén Trombitás Balázs került ziccerbe, de az első szünetben 6–0-ra vezetett a rivális.
 
A folytatásban nagyon szervezetten védekeztünk, a korábbinál ritkábban tudtak rést találni a pajzson a norvégok. Sokat is kellett várniuk a hetedik góljukra, ráadásul nem sokkal később érkezett a válasz, a meccs legjobb magyar játékosának megválasztott Ádám Milán szépített. Megráncigáltuk az oroszlán bajszát, amely a folytatásban még jobban harapott, néhány percre ismét beindult a norvég henger. Így lett pillanatok alatt 7–1-ről 10–1, a harmad végén ráadásul Rési Zoltánt kiállították, az emberelőnyt pedig négy (!) másodperc alatt gólra váltotta vetélytársunk. Nem véletlenül említik meg rendszeresen a szakemberek, hogy az ilyen mérkőzésekből lehet igazán tanulni…
 
Hogy sikerül-e levonni a tanulságokat, és beépíteni a magyar válogatott játékába, a következő időszakban kiderül, mindenesetre a lochówi tornát a vereség ellen szépen zárták le a mieink, vagyis a szájíz nem lehet keserű, jócskán van mire építeni. A záró szakaszban ugyanis tíz lövéssel is próbálkozott az egyre lendületesebben játszó Csordás-csapat, amely két gólt is ütött, Csík Dániel és Trombitás egyaránt nagyon megérdemelte a találatát. A norvégok persze gondoskodtak róla, hogy a végső szó az övék legyen, a végjátékban sem lassítottak, az utolsó percben újabb fórt használtak ki villámgyorsan, és 16–3-ra megnyerték az összecsapást. Ezzel az is eldőlt, hogy ellenfelünk ott lehet a világbajnokságon, a magyar válogatott viszont lemarad róla – ennek ellenére lehet, sőt, kell is folytatni az építkezést, mert kétségkívül jó úton járunk.
 
Mi mást is írthatnánk? Szép volt, fiúk, csak így tovább!
 
Világbajnokság, férfiak, európai selejtező, 2-es csoport (Lochów)
Norvégia–Magyarország 16–3 (6–0, 5–1, 5–2)
Gólszerzőink: Ádám M. (34.), Csík (42.), Trombitás (56.)