Hírek

IFL: Ezüstérmes az SZPK
2024. 03. 10.

Közel volt a bravúrhoz az SZPK Komárom, amely két és fél harmadig tartotta a lépést a szlovén Skofja Lokával, ám a címvédő végül 10–6-ra megnyerte az IFL döntőjét. Bécsből jelentjük.

A tavalyi döntő visszavágójaként is tekinthettünk az IFL vasárnap délutáni fináléjára, az elődöntőben a Phoenixet legyőző SZPK a címvédő szlovén Insport Skofja Lokával találkozott. A bécsi csarnok lelátója csordultig megtelt, a hangulatot pedig megalapozta, amikor a himnuszok helyett tévedésből a The Final Countdown című klasszikust játszották be a szervezők. A komáromi játékosok arcáról sok mindent le lehetett olvasni, csak azt nem, hogy berezelnének az esélyesebb riválistól. Haris Tibor tanítványai elszántan, fogadkozva indultak csatába – ahogy a szlogenjük is szól: „Küzdeni mindig, feladni soha!”
 
Az első percekben méregették egymást a felek, de azért helyzetek is akadtak, gyors támadásokkal gyakran eljutott riválisa kapujáig az SZPK. A szlovénok hálóőrének, Tim Luznarnak résen kellett lennie Németh Richárd lövésénél is, míg a túloldalon a távoli próbálkozások többnyire elakadtak a védőkben. A Skofja Loka első ziccerét Gasper Triler hosszú átadása előzte meg, amelybe Matija Kozuh tette bele az ütőjét, és bizony nem sokat tévedett – a komáromi szurkolók felhördültek, a szlovénok a fejükhöz kaptak. Fokozatosan igyekezett átvenni az irányítást a címvédő, de Szuri Zoltán állta a sarat, az SZPK pedig továbbra is lendületesen játszott. A kemény párharcokat többször is a palánk bánta, még a fotós sem volt biztonságban, minden labdáért hatalmas küzdelem zajlott. Ebben a küzdelemben derekasan helytállt a magyar csapat, de a kimagasló egyéni teljesítményre nincs ellenszer, márpedig Nejc Peklaj gólja mestermunka volt, nagy erővel lőtte a labdát a keresztvas alá. Sőt, a harmad végén Luka Peklaj is megvillant, takarásból duplázta meg a Skofja Loka előnyét, így a szünetben a szlovén drukkerek dudaszójától zengett a csarnok.
 
A második harmad elején viszont az SZPK-tábor volt hangosabb, ugyanis fél perc sem telt el, amikor Pfneiszli Péter befordult, majd tankönyvbe illően kilőtte a hosszú alsót. Hamar visszaállt a kétgólos különbség, Luka Peklaj megkerülte a kaput, majd közelről gólra váltotta a helyzetét, de másfél perc alatt ledolgozták hátrányukat a komáromiak! Előbb Pfneiszli passzát Velencei Marcell váltotta gólra, majd Molnár András lőtte ki balról a hosszú alsót, ezzel már 3–3-at mutatott az eredményjelző. „Menjünk tovább, jó lesz ez!” – mondogatták egymásnak az SZPK játékosai, miközben ütemes szurkolásba kezdtek a szlovénok, akik a tavalyi komáromi négyes döntőhöz hasonlóan ezúttal is népes szurkolótáborral érkeztek. Németh Richárdtól „Auf wiedersehen!” rigmussal búcsúztak kiállítása után, a Skofja Loka pedig kihasználta az emberelőnyt, Luka Peklaj harmadik gólja sem volt kevésbé látványos, mint az első kettő. Erre is azonnal érkezett válasz, remek szóló végén Pfneiszli Péter volt ismét eredményes, és a folytatásban is döntőhöz méltó csatát vívott egymással a két csapat. A szünet előtt Anze Podobnik közeli lövésével 5–4-re módosították az állást a szlovénok, de az egygólos hátrány ellenére kimondottan biztató volt a játék képe.
 
Mintha ugyanazt a sablont másolták volna többször is a csapatok a záró harmadban. Gyors kontra végén Nejc Peklaj révén megduplázta előnyét a Skofja Loka, amelyet aztán Zsámboki Dániel góljával megfelezett az SZPK. A komáromi alakulat mehetett az egyenlítésért, Viczena Áron lövése a kapuvasat rezgette meg, de hiába játszott fölényben ezekben a percekben Haris Tibor együttese, a szlovénok szereztek újabb gólt. Mondani sem kell, miután visszaállt a kétgólos különbség, gyorsan meg is feleződött, Tóth Máté Gábor szépített rávezetésből – fonákkal, ahogy tanítják. A játékrész fele még hátravolt, 7–6-nál sokadjára csillant fel a remény, hogy bravúrt vihet véghez az SZPK, ám a címvédő bizonyította, hogy miért nyerte meg magabiztos teljesítménnyel az alapszakaszt. Jó összjáték után megint kettő volt közte, sőt, labdaszerzést követően Luka Podobnik belőtte a ziccert, a kegyelemdöfést pedig a tizedik szlovén találat jelentette.
 
Ünnepelt a vetélytárs, búslakodtak a mieink, de a 10–6-os vereség ellenére felettébb büszkék lehetnek az idényben mutatott menetelésükre – a döntő másnapján már az ezüstérem is biztosan fényesebben csillog.

IFL, döntő
Insport Skofja Loka–SZPK Komárom 10–6 (2–0, 3–4, 5–2)
Bécs, 140 néző. V: Gassner, Jakoubek
Az SZPK gólszerzői: Pfneiszli (21., 34.), Velencei (25.), Molnár A. (25.), Zsámboki (46.), Tóth M. (51.)
 
Fotó: Wiener FV