Hírek

Járványügyi rendelkezések
2020. 11. 12.

 

A Magyar Floorball Szakszövetség továbbra is kivétel nélkül elfogadja és betartja a hatósági korlátozásokat, ugyanakkor jelenleg a biztonságot helyezzük előtérbe. A hatósági szabályok – bár szigorú korlátozás mellett, de – engedik az edzések és mérkőzések megtartását, az MFSZ Versenybizottsága a csapatok korábbi visszajelzéseit figyelembe véve döntött a bajnokságok folytatásáról.


A közelmúltban megjelentek a hatályos rendelkezések a Magyar Közlönyben. Ennek alapján a versenysportok nem kerültek tiltásra, tehát van lehetőség továbbra is űzni a sportágat. Azonban a lehetőségek jócskán leszűkültek.

A rendelettel összhangban a Versenybizottság fontosnak tartja, hogy a jövőben minimalizálódjanak a kötelező találkozók a játékosok között (ezzel is csökkentve a lehetséges fertőzések növekedését), ezért a bajnokságok következő fordulóját átteszi legkésőbb 2021. Február 6-7 hétvégére. így a már lejelentett meccseket nem kötelező lejátszani. Bármilyen változás fog beállni a környezetben, ami hatással lesz a bajnokságokra, azt a Versenybizottság a csapatok bevonásával megvitatja.

Ebben az időszakban a jogszabályok engedik a versenysportot, így mérkőzést lehet rendezni, azonban kérjük, hogy a csapatok felelősségük tudatában és az egészségügyi biztonsági intézkedések betartásával vállalják a játékot. Ez a döntés és időszak lehetőséget ad a csapatok számára az elmaradt mérkőzéseik pótlására is.

A mérkőzések/pótlások helyszínében és időpontjában a csapatok közösen állapodjanak meg, a mérkőzést minimum 2 héttel az időpont előtt jelezzék a Versenybizottság és a Játékvezetői testület számára. A mérkőzések/pótlások nem kötelezőek.

A Játékvezetői Testület jelezte, hogy a játékvezetők a jelenlegi helyzetben korlátozott számban állnak rendelkezésre, ami azt eredményezi, hogy hétvégente maximum 2 mérkőzés megrendezése biztosított.

A pótló mérkőzéseket a hatályos rendelkezések szerint kell megtartani, tehát zártkapuk mögött, nézők nélkül. Edzések továbbra is lehetségesek mind Válogatott, mind Egyesületi körökben.

Ebben a helyzetben első a biztonság, ezért tegyünk meg mindent a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása érdekében.

Főtitkár
Versenybizottság
Játékvezetői Testület