Hírek

Lezárult az IFL alapszakasza
2020. 03. 01.

 Magyar elődöntőt rendeznek Villachban

 Szombaton került sor a nemzetközi liga utolsó játéknapjára. Az SZPK hatra dőlve várhatta elődöntős ellenfelét, a Phoenix számára a második hely, míg a krokodiloknak a szép búcsú volt a tét.
 
Az első magyar érdekeltségű párharc épp a hüllőké volt, akik a Villach csapatát fogadták. Mindkét oldalon a szép búcsú és a hazai rájátszásra való felkészülés volt a tét. A tartalékosabb karintiaiak be is kezdtek: a hatodik percben már 0:2-t mutatott a tábla. A hazaiak ettől nem jöttek zavarba: a kilencedik percben már egál volt (Bajaszgalan Amara egyenlített), a 13. minutumban pedig már a hüllők mentek kettővel (Horváth Benedek jutott dupláig). Szünet előtt még zárkózott a VSV, minimális magyar előnnyel fordultak a csapatok (4:3). A második felvonást megnyomták a vendégek: a 33. percben már ismét a Villach vezetett kettővel (4:6). S játékrész végén volt esély büntetőből is zárkózni a hazaiaknak, de a lehetőség kimaradt. 11 másodperccel a duda előtt viszont eredményesek voltak a vendégek, így szűk különbség helyett hárommal mentek az osztrákok (4:7). A záró húsz perc magyar emberelőnnyel és góllal folytatódott: Tóth Krisztián lövésével zárkóztak a hüllők (5:7). A folytatásban viszont folyamatosan ellépett ellenfelétől az osztrák csapat: 10 perccel a vége előtt három, öttel pedig már öt gól volt közte. A mérkőzést is osztrák találat zárta: a csalódottak csatáját a Villach nyerte. A Dunai Krokodilokat legközelebb a magyar rájátszásban láthatjuk április 4-5-én, ahol a Salming OB I alapszakaszának másodikja vár a krokikra.
Dunai Krokodilok – Villacher SV 6:12 (4:3, 0:4, 2:5)
 
A másik mérkőzés is osztrák-magyar párharcot hozott: a Phoenix a bécsieket látták vendégül. A mérkőzés első percei az ismerkedés jegyében teltek, majd az első felvonás második felében fokozatosan lépett el ellenfelétől a PHX: az első szünetre már 4:0-s előnnyel mehetett a magyar bajnok. A második etapban a császárvárosiak is életjeleket adtak: két gyors góllal kezdett szoros lenni a mérkőzés. (4:2). A hazaiak számára jót tett ez a figyelmeztetés, ismét sebességet váltottak a mieink: szünetre újabb 4 magyar gólt láthattak a kilátogatók (8:2). A játék képe a záró harmadra sem változott: Phoenix-es örömjáték, két bécsi góllal kiegészítve. A tűzmadarak magabiztos győzelemmel hangoltak a Final Four küzdelmeire.
Phoenix Fireball – Wiener FV 11:4 (4:0, 4:2, 3:2)
 
Lezárult tehát a liga alapszakasza: március 14-15-én Villachban a négyes döntővel folytatódik a küzdelem a rangos serlegért. Már most biztos, hogy szlovén-magyar döntőt láthatnak majd a nézők: a második helyen a Phoenix Fireball, a harmadikon az SZPK-DESEF Komárom csapata végzett, így közülük kerül ki a döntő egyik résztvevője. A másik páros szlovén derbit fog hozni: az alapszakaszt bezsebelő Insport Škofja Loka a Borovnicával küzd meg a fináléért.