Hírek

Női U19 világbajnokság
2018. 05. 03.

Új-Zéland ellen győzelemmel mutatkozott be a magyar válogatott

A 2018-as női U19 világbajnokság kezdetét vette, Magyarország csapata a B divízióban játszik. Csoportunkban helyet kapott Oroszország, Kanada és Új-Zéland válogatottja is. A csoport első és második helyezettje az elődöntőkben folytatják, ahonnan a győztesek a döntőbe kerülnek, mely során eldől melyik együttes jut fel az A divízióba. Elsődleges célunk az elődöntőbe jutás.
 
"Egy elődöntőben minden lehetséges, hiszen fiatal játékosokról van szó. Azt hisszük, hogy a sok közös munka, a sok mérkőzésen együtt megélt sikerből és a további tapasztalatokat adó vereségből is majd profitál a csapat, és kritikus pillanatokban a jó egyéni teljesítmények mellett a csapat egysége is dominálni fog. Itt nehéz jóslatokba bocsájtkozni, hiszen a másik ágon talán a lettek emelkednek ki a mezőnyből - alapozva ezt állandó felnőtt A divízió, illetve 5-8. helyezésükre -, mellettük esetleg Ausztrália csapata lehet még az elődöntő résztvevője.
Az utánpótlás korosztályoknál nagyon nehéz az ellenfelek megismerése, sokkal kevesebb videót találni róluk, illetve 1-1 felbukkanó fiatal tehetség (aki nálunk is van szerencsére) megleptéseket okozhat. Sokat edzettünk, sokat tettünk a jó szereplésért, reméljük, hogy a további sérülések elkerülnek minket, mindenki egészségesen és legjobb formáját hozva játszhat a világbajnokságon." - nyilatkozta oldalunknak a világbajnokság előtt Varsányi Zsuzsanna szövetségi kapitány
 
Meglepően erős ellenfél, megérdemelt győzelem
A csoportmérkőzések során Új-Zéland ellen kezdtek a magyarok. Ellenfelünknek ez volt az első világbajnoki mérkőzése, ennek ellenére a vártnál lényegesen ügyesebben játszottak. Emellett bár sok helyzetünk is kimaradt, a győzelmünk mégsem forgott veszélyben. A találkozón fokozatosan húzott el a helyenként kicsit megilletődött magyar csapat, végül pedig 5-1-re nyertünk. Szép volt, lányok!
 
Folytatás Kanada ellen május harmadikán 16 órától.
 
Magyarország - Új-Zéland 5-1 (1-0, 2-1, 2-0)
Rácz Anna, Judák Anna - Benyó Blanka (1+1), Fertőszögi Zsófia, Fülöp Anna, Galambos Eszter, Gönczi Eszter, Magyar Petra (0+1), Nánási Enikő, Nyerges Dóra (1+1), Odor Gréta, Oravecz Kinga, Pádár Kitti (1+1), Pakodi Csenge, Stipsicz Orsolya, Szalai Dóra, Tényi Anna (1+1), Tóth Marcella (1+0), Trombitás Anna, Turi-Kováts Katalin
Bp.: Benyó Blanka